[ A cikk egy korábbi gyülekezeti újság lapjain jelent meg, és változatlan formában közöljük. Így a benne szereplő időre vonatkozó megállapítások nem a jelen évhez viszonyítandók. Ugyanakkor a cikkben szereplő pontos dátumok miatt ezek a megállapítások nem akadályozzák a megértést. ]

Azért szeretnék választ adni a fenti kérdésre, mert sok új tagja van közösségünknek, akiknek hasznos megismerni a kezdetek történetét.

A káposztásmegyeri lakótelepre 1985-től kezdtek költözni az emberek a város és az ország legkülönfélébb pontjairól. A mi családunk (Csere Gábor, gyülekezet-alapító családja) 1986-ban került ide Újpestről. Néhány hónap múlva már gondolkodtunk rajta, hogy milyen szép is lenne, ha egyszer itt is élne egy gyülekezet! Az elején ez csak vágy és álom maradt, nem láttunk lehetőséget a megvalósulásra. Templomra gondolni sem mertünk akkoriban, legfeljebb a Lóverseny téren sétálgatva, az akkori MSZMP pártház nagytermét nézegettük kívülről. Élet, és mozgás nem nagyon volt benne, egy-két lakógyűlés esetleg. „Milyen jó gyülekezeti helység lehetne ez, akár istentiszteletet is tarthatnánk benne!” De ezt az elképzelést magunk sem tartottuk megvalósíthatónak.

Közben bekapcsolódtunk egy házi bibliaórás közösségbe, ahol reformátusok és szabad-egyházbéliek gyűltünk össze az Ige körül valamelyikünk lakásán. Ebben a közösségben találkoztunk össze a Koronka családdal. Ez a házikör bátorított minket arra, hogy ilyen jellegű házicsoport életképes kezdete lehetne egy református lakótelepi gyülekezetnek.

Természetesen vasárnap délelőttönként „bejártunk” a területileg illetékes Újpest-Újvárosi Egyházközség templomába istentiszteletre, az Attila utcába. Ez számunkra természetes volt, hiszen saját gyülekezetünkbe jártunk vissza. Ott találkoztunk azután káposztásmegyeriekkel is, pl. Magyar Lászlóné Gizi nénivel és a Polgár családdal.

Kint a lakótelepen megismerkedtünk olyan reformátusokkal is, akik nem is tudták, hogy létezik Újpesten Attila utca, az István tér viszont könnyen megtalálható volt számukra.

Teltek az évek, 1988-at írtunk már. A lakótelep egyre bővült, és egyre több keresztyént ismertünk meg, reformátust is, katolikust is, másokat is. A katolikus közösség már szerveződött, lelkészeik itt laktak a lakótelepen, az egyház által megvásárolt lakásban, ahol iroda is működött.

A reformátusok többféle elképzeléssel fordultak a jövő felé. Volt, aki közös templomot látott volna jónak a katolikusokkal, és esetleg a többiekkel együtt. Mások úgy gondolták, hogy egyszerűbb bejárni a két újpesti gyülekezetbe, hiszen van még hely a templomokban! Ők is két pártra szakadtak aszerint, hogy melyik gyülekezethez ragaszkodtak. Voltak olyanok is, akikben az is megkérdőjeleződött, hogy szükséges-e ragaszkodni a református keretekhez, abban az „egyházügyi hivatalos” időben.

Néhányan pedig úgy láttuk, hogy Káposztásmegyeren legyen református közösség, egyszer majd önálló gyülekezet és templom. Ennek a folyamatnak pedig rendben és az egyházi törvényeknek megfelelően kell haladni, ha lelkiismereti, hitbeli akadályok nem tornyosulnak elénk. Ebben a meggyőződésben vettük a hívást Istentől, és imádkoztunk a megvalósulásért. Ő pedig kegyelmes volt, és nem találkoztunk lelkiismereti akadályokkal. Sőt, két esztendő múltán megszűnt az ÁÉH (Állami Egyházügyi Hivatal), és szabad püspökválasztás következett!

Így indultak el 1988-ban a házi bibliaórák (vagy házi istentiszteletek) minden hétfőn este, a Galopp utca 12-ben a mi lakásunkon, majd a Farkaserdő utca 7-ben, Gizi néni lakásán is. Nyolc-tíz-tizenöt résztvevő volt együtt. Az első alkalmat az újpest-újvárosi lelkipásztor, Csősz Lajos tartotta. Később többen is részt vettünk a szolgálatokban. Egyszer pl. dr. Gyökössy Endre is a vendégünk volt.

Ezeken a házi alkalmakon ismertük meg Szenci Zsuzsa nénit és családját. Megtudtuk, hogy ők is már jó ideje figyelik az épülő Káposztásmegyert, mint egy eljövendő gyülekezet életterét. Ők is helyi gyülekezetben és templomban látták a megoldást.

Meglendült az önállósodási folyamat. Szenczi Árpád alapítványt hozott létre (a Káposztásmegyeri Reformátusok Alapítvány – ez az ú.n. „régi” alapítvány), és ezzel az anyagi gazdálkodás feltételeit teremtette meg. Zsuzsa néni az egyházi vezetésnél és a környékbeli lelkészeknél járta ki, puhatolta ki az adminisztrációs lehetőségeket. Ennek lett az eredménye, hogy a közösség főállású missziói munkást tudott foglalkoztatni (Csere Gábort) 1991-től. Emellett az eindhoveni holland gyülekezet rendszeresen támogatott. Ez az összeg az évek során gyarapodott. és majd ez került „beépítésre” a templom alapozási munkálatainál.

Térjünk vissza 1990. március 4-hez! Ekkor tartottuk az első istentiszteletünket a Közösségi Házban. Kb. 35-en voltunk. Az igehirdetőnk az akkori újvárosi beosztott lelkész, Boda Edit volt.

A Közösségi Házba költözésünk a katolikusok biztatására történt. Lajos atya bátorított, hogy próbáljuk meg mi is. A ház akkori vezetője, Mészáros Ferenc pedig kedvesen, barátságosan fogadott. Az önkormányzat jóvoltából azóta is használjuk a Közösségi Házat. Már tizenhét esztendeje egyetlen vasárnap sem múlt el istentisztelet nélkül.

Az anyagyülekezet lelkésze és presbiterei elfogadták ezt az önállósodási folyamatot, mi pedig dolgoztunk. Istenünk sokszor adta áldását.

1991-től az iskolákban megindult a hitoktatás, 1992-től a nyári táborok. Az első nyári gyermekhét Tiszavárkonyban volt kb. 40 résztvevővel, honvédségi segítséggel (sátrak, eszközök).

1994-ben már két gyerek, egy ifi, egy családos és egy idősek tábora került megrendezésre. Helyben folyt a konfirmációi felkészítés, voltak keresztelők és felnőtt konfirmandusok is.

Minden esztendőben tartottunk evangélizációt Zimányi József, Szarka Miklós, Szente Péter, Tariska Zoltán, Pap László, Végh Tamás szolgálataival. Szeretetvendégségeken, kirándulásokon voltunk együtt.

Összegezve a gyülekezet lényegében megszületett, hiszen életképesnek bizonyult a különféle szolgálati területeken, még az adakozás területén is.

Így jutottunk el ahhoz a ponthoz, amikor a független egyházközség megalakulása lett időszerű. Isten kegyelme az is, hogy békés szívvel, féltékenykedés nélkül történt meg a szétválás az anyagyülekezettől, és 1997. június elsején megalakult a Káposztásmegyeri Református Missziói Egyházközség és presbitériuma. Az egyházi vezetést dr. Füzessy Zoltán, egyházmegyei főjegyző (esperes helyettese) és dr. Nagy Sándor, egyházmegyei főgondnok képviselte.

Akkor már sokat beszélgettünk a leendő lelkészünkről, akit mi kerestünk meg, és hívtunk meg. Hitben élő, szorgalmas és „gyűrődő-képes”, a helyi viszonyokat elfogadni képes lelkipásztort kerestünk, és találtunk. Nem is egyet, hanem kettőt, egy csapásra… És majdnem úgy vártuk őket, mint egy „igazi”, régi gyülekezet, szolgálati lakásba költöztethettük őket! Abban az időben már a templom-telket is megkaptuk az önkormányzattól, már építészmérnökök neve is előkerült…. A sűrűjébe kerültetek, András és Hajnalka! De köszönjük, hogy vállaltátok, és külön is köszönöm mindenkinek a munkáját, szolgálatát, szeretetét, akivel együtt éltük át ezeket a szép és izgalmas esztendőket. Istené a hála és a dicséret!

Utószó: Hiteles, türelmes, személyes kapcsolatok eredménye volt (és nem reklámfogásoké), ha valaki új ember kapcsolódott a gyülekezethez. Most is így van: Jézushoz, az Igéhez hívogatni mindannyiunk feladata, lehetősége. Van-e ehhez elegendő hitünk, tapintatos szeretetünk, kitartó türelmünk?

Csere Gábor