try another color:
try another fontsize: 60% 70% 80% 90%
Káposztásmegyeri Református Gyülekezet - refkap.hu

Híreink

2012. Gyülekezeti tábor ismét Kovácspatakon!
Már lehet jelentkezni a tavalyi áron (91€/felnőtt teljes ellátással) a gyülekezeit táborba, az előlegek befizetésével Macinál. Időpont: 2012. augusztus 6-11.

2012. január 26. Férfikör
Az év első férfikörén meghívott vendégként Zámbóné Ivanics Hajnalka tartott előadást a felnőttkori átmenetről. Elmagyarázta Levinson (1978) elméletét, amely a kora felnőttkorba való átmenet (17-22 év) feladatai között a szülői családról való leválást, az önállóság, vagyis a pszichológiai és anyagi függetlenség kialakítását, és az énidentitás megszilárdítását jelöli meg. A felnőttkorba való belépés (22-28 év) feladatai között kiemeli a pálya-, pár-, és életstílus választásokat. Erikson a személyiség alakulását nyolc egymást követő szakaszra bontotta, ahol minden szakaszt egy-egy válság (krízis) felmerülése, illetve megoldása jellemez. A válság szó itt „nem fenyegetettséget, vagy katasztrófát jelöl, hanem fordulópontot, a fokozott sebezhetőség és a megnövekedett lehetőségek sorsdöntő időszakát”. A serdülőkort az identitás válsága jellemzi, ami – leegyszerűsítve – nem más, mint az öndefiníció, a „Ki vagyok én?” kérdés megválaszolásának időszaka. A serdülőkor után, az „identitáson túl” a következő életszakaszt az intimitás krízise jellemzi. Az intimitásra való képesség azt jelenti, hogy a személy saját identitása elvesztésétől való félelem nélkül tudjon közeli kapcsolatokban részt venni. Hajnalka rendkívüli tehetséggel tartotta az előadást, interaktív módon mindenki kifejthette a véleményét. Egyik testvérünk elmesélte nekünk személyes tragédiáját, mások a munkahelykeresés, valamint az időskori identitás problémáiról beszéltek. Valamennyien jó hangulatban, sok ismerettel és értékkel gyarapodva álltunk fel a mintegy három órás beszélgetést követően. Ezúton is köszönjük Hajnalkának a remek előadását.

Varga Tamás

2012. január 16. Éjszakai anyakör
Az év első mamakörét Koronka Éva tartotta, Az óvodáskorból az iskoláskorba való átmenet nehézségei és örömei címmel.
Mint régóta gyakorló tanítónéni, személyes tapasztalataiból kiindulva, sok hasznos tanáccsal, útmutatással szolgált a jelenlevő anyukáknak, mondanivalóját érdekes és olykor mulatságos példákkal, történetekkel gazdagítva.
Már az elején hangsúlyozta, hogy gyermekeink számára azzal könnyíthetjük meg leginkább ezt a nehéz, felelősségteljes, ugyanakkor sok izgalmat ígérő időszakot, ha látják rajtunk, hogy a saját hozzáállásunk is pozitív, ösztönző az iskolával kapcsolatban. Esetleges szorongásunkat, bizalmatlanságunkat a gyermekek könnyen megérzik és átveszik és ez nagy mértékben kihat leendő iskolai életükre.
Az első néhány hónap még nem a komoly tanulásé: sok játékkal, mesével, beszélgetéssel próbálják megkönnyíteni az óvodából az iskolába való átmenetet. A legfontosabb cél, hogy a gyerekek megszeressék az iskolát, és megismerjék egymást. A tanítóval való ismerkedés ideális esetben már korábban elkezdődik, hiszen nagyon fontos, hogy kialakuljon a bizalom egymás iránt és a szülők is bátran fordulhassanak a felmerülő kérdésekkel, problémákkal a pedagógushoz.
Az iskolaérettség kritériuma, ha a gyermek már nem csupán önkéntelen, hanem szándékos figyelemre is képes, legalább 10-15 percig, ha szeretne többet tudni és vágyakozik a feladatokra, a tanulásra. Ugyanakkor a közösséghez való alkalmazkodás készsége legalább ilyen fontos.
Gyakorlati útmutatást kaptunk a megfelelő tanszerek vásárlásához és a nyári felkészüléshez, mely nem az iskolai jellegű feladatok megoldatását jelenti, hanem játékos kézügyességfejlesztést, az életkoruknak megfelelő házimunkákba való bevonást és sok pihenést.
Kiemelten hangsúlyt kapott még az édesapák szerepének fontossága is a gyermekek életében.
A jelenlévő anyukák is aktívan bekapcsolódtak a beszélgetésbe, így egymás tapasztalataiból, hozzászólásaiból is sokat tanulhattunk.
Számomra különösen is hasznos volt a részvétel, hiszen a kislányom ősszel kezdi az iskolát.
Köszönjük a tartalmas előadást, melyet egy olyan hiteles, hitét a mindennapokban megélő tanítónénitől hallhattunk, akire mindannyian szívesen rábíznánk a gyermekeinket.

Demeterné Brigi

2012. január 15. Párbeszéd
Gyimóthy Zsolt
gondolatébresztő előadása Van-e élet a halál után? címmel adott alapot a beszélgetéseinkhez. Összefoglaló olvasható a párbeszéd visszatekintőben. A következő alkalmon, február 12-én Gulyás József testvérünk fog beszélni a Bibliáról és arról, mi is várható ma ettől a könyvtől.

2012. január 1. Boldog új évet kívánunk
A karácsonyi és újévi istentiszteletek hangfelvételei letölthetők. Sajnos technikai okokból a megszokottnál gyengébb minőségben, ezért elnézést kérünk! A jó hír, hogy a karácsonyi felvételeknek hamarosan a jobb minőségű változata is feltöltésre kerül.

2011. december 19. Éjszakai anyakör
Taylor Ilona
tartott az évzáró alkalmat A tudomány rácsodálkozik címmel. "Ha csak annyit visztek ma haza ebből az esti alkalomból, hogy ha megtanítjátok a gyereketeknek a 'nem' szót, már nagyon sokat tesztek a gyermeketek fejlődéséért, akkor már volt értelme eljönni." - mondta Ibolya hétfő este. Tanulmányaiból elmondta, hogy sok olyan magas IQ-val rendelkező embert vizsgáltak, akik az életben nem boldogultak: em voltak barátaik, házasságuk kudarc, stb. Kiderült, ezeknek az emberekenek az érzelmmi intelligenciája (EQ) nagyon alacsony volt. Míg az IQ életünk során nem változik számottevően, az EQ neveléssel fejleszthető. Leghatékonyabban gyermekkorban hatéves korig, de még felnőtt korban sem késő. Az érzelmi intelligencia függ a szamélyes készségeinktől (nagyfokú önismeret, öntudat, önkontroll - tudjak az azonnali vágyaimra nemet mondani, optimizmus, rugalmasság, magabiztosság, kezdeményezés) és a szociális készségeinktől (empátia, konfliktusok kezelése, csoportmunka). Valljuk be, mi is szívesebben keressük azoknak az embereknek a társaságát, akik érzékenyek a problémáinkra, lehet velük beszélgetni, együtt dolgozni, akik beismerik, ha hibáztak és tudnak bocsánatot kérni, de nem merülnek bele az önsajnálatba, hanem továbblépnek. Azoknak a zseniknek a társaságát, akik saját egójukkal vannak elfoglalva, akiket nem érdekel más problémája, csak önmaga dicsőítése, nem igazán keressük. Ezért gyermekünk számára létfontosságú, hogy ne csak különórára járassuk hetente többször, hogy kis zsenit neveljünk/neveltessünk belőle, hanem törődjünk vele és az érzelmi intelligenciáját fejlesszük elsősorban. Néhány igehely, amelyek mindezt már több, mint kétezer éve mondják: "A bot és a fenyítés bölccsé tesz, a kényeztetett gyermek pedig szégyent hoz anyjára." Péld 29,15; "Fegyelmezd fiadat, akkor nyugodt lehetsz felőle, sőt örömöt találsz benne!" Péld 29,17 (továbbá: 1Sám 2,22; Péld 29,19; Zsid 12,7). Köszönjük Ibolyának az áldott alkalmat!

Sántáné Bartha Mónika

2011. december 15. Férfikör
Az év utolsó férfikörén Széles Dávid tartott beszámolót hawaii élményeiről. A sok fénykép és a hozzájuk kapcsolódó történetek alapján megismerkedhettünk e távoli vidék Isten alkotta természeti környezetével, az ott élő emberekkel, szokásaikkal, valamint bepillantást nyerhettünk két ottani gyülekezet életébe is. A kiscsoportos beszélgetés jó alkalmat adott arra is hogy jobban megismerjük egymást.

Sebők Márton László

2011. december 7. Megjelent a Csemeték
Megjelent a Csemeték című elsősorban gyermekeknek és családjuknak szóló újságunk idei harmadik száma. Letölthető innen.

2011. december 4. Presbiterválasztó közgyűlés
Örömmel hirdetjük, hogy a közgyűlés és a presbiterválasztás sikeres volt. A közgyűlésen nagyon sokan, összesen 90-en adtátok le szavazataitokat. Ezek alapján a 2012-2017-re megbízást kapott presbitereink (ABC-sorrendben) a következők: Borbás Helga (azaz Maci), Bori Gábor, Komjáti Zoltánné Szabó Mária, Mohás Sándor, Polgár Károlyné Gáli Ágnes, Sánta István, Sebők Márton, Szakolczai József.
Amennyiben a 6 éves megbízatás ideje alatt bármelyikük ki kell hogy lépjen a presbitériumból, a pótpresbiterek egyike válik presbiterré. Pótpresbitereink a behívás sorrendjében: Koronka István, Kolarik Gyula, Szabóné Szónok Enikő.
A közgyűlésen újra megválasztottuk továbbá gondnokunkat, Bori Gábort is!
A jelenlegi presbitereink megbízása dec. 31-éig szól, az új presbitérium 2012 januárjában tartja majd alakuló ülését.
A fentiekkel kapcsolatban jogorvoslattal, panasszal a közgyűlést követő 15 napon belül (azaz december 19-éig) a Választási Bizottság elnökéhez, Tóthné Lauritz Marikához fordulhattok. Amennyiben dec. 19-éig nem érkezik jogorvoslati kérelem, a választás eredménye végleges.
Adjunk hálát Istennek mindazokért a munkatársakért, akik az elmúlt hat év presbitériumában szolgálták a gyülekezetünket! Hála legyen a sikeres közgyűlésért, a jelöltekért és a sok résztvevőért, és kérjük Urunk áldását a most megválasztott vezetőkre, tanítókra és a gyülekezetünkért végzett munkájukra!

A Választási Bizottság

2011. november 26-27. Adventi kreatív női hétvége Gárdonyban
Sokadik alkalommal vonultunk el, most épp tizenheten, egy hétvégére csak nők, alkotni és beszélgetni Adventre készülődve. Idén Neuwirth Dorka képviselte az utánpótlást.
Különleges hétvége volt ez, több okból is. Sok barátnő jött el közénk, akik nem a mi gyülekezetünkbe járnak és voltak olyan résztvevők is, akik először kapcsolódtak be a "kreatív mamákhoz".
Lelkünk lecsendesülését, szívünk Krisztushoz emelését Neuwirthné Juhász Anna áhítata indította, amelyet kiscsoportos beszélgetések követtek.
Jó volt kicsit kiszakadni a mindennapokból, a különféle szerepekből, s lehettünk csak nők és barátnők, kötöttségek és szoros napirend nélkül, akik képesek hajnalig alkotni és beszélgetni. Az estét Maci rajzos-beszélgetős alkalma tette felejthetetlenné.
Vasárnap a házi istentisztelet méltó koronája volt a hétvégénknek, ami után még minden percet kihasználtunk az alkotásra.
Nemcsak a társaság, hanem a szállás is tökéletes volt. Gyönyörű környéken, gyönyörű házban, jó melegben, Isten ölében, szeretetében, az Ő kegyelmében tölthettük el ezt a csodálatos két napot.

Sántáné Bartha Mónika

2011. november 21. Éjszakai anyakör
Mit tanít Isten a gyermekeinken keresztül az anyaságunkról?
Számomra hihetetlenül mély és fontos téma. Koronka Panka lendületes stílusa és tapasztalata mindannyiunkat magával ragadott. Kérdései jól megdolgoztattak bennünket. Ráébresztett arra, mennyi mindent tanít nekünk Isten gyermekeinken keresztül és azzal is, hogy épp ezt/ezeket a kicsinyeket kaptuk Tőle ajándékba. Tanítja az Istenbe vetett hitünk, bizalmunk mélyülését, alázatot, a kegyelem csodás megtapasztalását, hálaadást. Annak elfogadását, hogy gyermekünk lehet a sajátunktól eltérő személyiség, s hogy mennyi értéket és kincset hordoznak, amelyeket csak észre kell(ene) vennünk és merítenünk belőlük erőt, tudást.
Személy szerint engem lenyűgözött Panka éleslátása, "tapasztalat-gyűjteménye", hasznosítható módszereinek sokasága, őszintesége.
Ott, azon a hétfőn Pankán keresztül tanított bennünket Isten, s gazdagon meg is áldott.

Sántáné Bartha Mónika

2011. november 19-20. Asszonyhétvége Pécelen.
A téma a Családban élünk címet viselte. Polgár Károlyné Ági részletes beszámolóját innen lehet letölteni. Az alábbiakban egy rövid ízelítőt adunk közre ebből.
Szerencsés esetben emberlétünket születéstől a halálig végigkíséri családban betöltött szerepünk. Már kisgyermek korban vannak álmaink, vágyaink, terveink amik életünk folyamán átalakulhatnak, változhatnak. Ezt a folyamatot, mint egy folyót kellett akár rajzban, akár írott formában végigtekintenünk, hogy Isten hogyan szólt bele az életünkbe, a terveinkbe és hol találkozhattunk az Ő kegyelmével.
Zámbóné Ivanics Hajnalka a szombat délelőtti előadásában József életén keresztül mutatta be a felnőtt életszakaszokat és annak kihívásait.
Másnap Benedek Csilla arról beszélt, hogy nem jó egyedül. Élhetünk egyedül családban is. Amíg régen több generáció élt együtt, ma még az egygenerációs családot is nehezen tudjuk megélni.
A hétvége programjába tartozott még az egymással való közösség megélése sok beszélgetéssel, közös étkezésekkel. És természetesen nem maradhatott ki a szombat esti játék, sok nevetéssel, agyunk tornáztatásával.

2011. november 17. Férfikör - "Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket..."
A kis létszám ellenére a legtöbb korosztály képviseltette magát a bibliaórán. Az unokákat nevelő, a gyermekeiket nevelő apukák és egyedülálló férfiak is eljöttek.
A témát Györödi Lajos (vagy ahogy többen ismerik: Lala) vezette fel Cseri Kálmán prédikációját  és Koronka István testvérünk útmutatásait felhasználva.Előadásában ott mondott izgalmas dolgokat, amikor felidézte, hogyan nevelték őket szüleik, és hogyan nevelték ők gyermekek is egymást. Nagyon sok hasznos példát hallottunk a keresztény családban folyó nevelésről. Ahol megvan a helye a fenyítésnek, a feddésnek, a dicséretnek, és a legfőbb mozgatója a szeretet.A hozzászólásokban volt aki "tökéletlen nevelését" emelte ki, mennyi mindent elmulasztott, és talán unokái nevelésében már tanulva a hibáiból, javítani tud - a Szentlélek iránymutatásával - nevelői munkáján.Hallottunk arról, hogy legnagyobb hatással a gyermekek viselkedésére, nevelődésükre, a kortárscsoport, vagyis az iskolatársak, a barátok vannak. Felmerültek az iskolákban uralkodó, sokszor borzalmas események, hogy a neveletlen gyerekek hogyan rombolják le a tanárok, a szülők nevelői munkáját, és viszik el sokszor a normák semmibe vétele irányába gyermekeinket.Az egész beszélgetésnek nagyon személyes jellege volt, mindenki saját életéből vette a példákat.
A biblia parancsával - ”Tiszteld apádat és anyádat…” - kapcsolatban egyikünk említette, hogy az ő édesapja, aki nem volt fiatal, és nem sokáig irányíthatta az ő életét, mégis a családban való megjelenésével, viselkedésével, véleményével milyen meghatározó mintát adott.
Sok szó esett a fiatalok szórakozásáról, a diszkózásról, az alkohol fogyasztásról, hogy vannak nem diszkóba járó típusok is, hogy sokan jókedvűek alkohol nélkül is. Persze többen bizonygattuk, hogy mértékletesen fogyasztott bor egészséges, és bor mellett fehér asztalnál milyen jókat lehet beszélgetni. Szó esett a barátok fontosságáról, és hogy milyen kedvező helyzet egy fiatal számára, ha a legjobb barátai is keresztény közegből kerülnek ki.
A bizalom igen fontos. A szülőkben kell feltétlenül megbíznia a gyermeknek, minden esetben tudnia kell, hogy az édesanya és apa neki akarnak jót, ha bizonyos dolgokat megtiltanak. Egyikünk, akinek már nagy lányai is vannak, arra utalt, hogyan lehet a gyermekek értelmére hatva minden kísértéstől és bajtól megóvni a gyereket. Be kell  osztani, hogy meddig maradhat a szórakozóhelyen, mikorra kell érte menni, tudnia kell a gyermeknek, hogy szülei számára ő a legdrágább.

Kolarik Gyula

2011. november 13. Párbeszéd istentisztelet - Evolúció vagy teremtés? - Véletlen vagy tervezett?
Monty Taylor
indította útjára gondolatainkat az első olyan Párbeszéd Istentiszteletünkön, amelyet a temploházban tartottunk. A fűtés hiánya miatt nem a templomtérben, hanem a zsibongóban, mobil fűtéssel és hangosítás nélkül, de annál nagyobb jókedvvel jöttünk össze, hogy beszélgessünk erről a nagyon izgalmas témáról. Részletes beszámolónk és a letölthető hangfelvétel a visszatekintőben található. Hálásak vagyunk az előadáséret Montynak, érte magáért pedig az Úrnak.
A következő alkalmunk előreláthatóan rendhagyó időpontban és rendhagyó témafelvetéssel lesz megtartva, már az Advent jegyében. Erről azonban a későbbiekben, amikor már minden biztos lesz, pontos és részletes tájékoztatást adunk.

2011. november 6. Presbiterjelöltek bemutatkozása
A mai istentiszteleten bemutatkoztak az idei, december 4-re kitűzött, presbiterválasztás jelöltjei. Aki nem tudta a helyszínen meghallgatni őket, az pótolhatja, ugyanis a mai prédikáció hangfelvétele a bemutatkozásokat is tartalmazza. Letölthető innen.

2011. október 24. Éjszakai anyakör
Mélybe hívó ígéretek - Egy örökbefogadás története címmel mesélt nekünk Gyimóthy Dóra, aki Gyálon él lelkész férjével és öt gyönyörű gyermekével. Saját elmondása szerint senki sem tudná megmondani, hogy melyik gyermeküket fogadták örökbe.
Történetüket három egységre osztotta:
1. Hogyan jutottak el az örökbefogadásig
2. Milyen nehézségeket élt át Dóra
3. Lányuk Csobánka
Szívem szerint leírnék mindent, amit Dóri elmondott, mert csak úgy lenne teljes ez a beszámoló. Engem leginkább az ragadott magával, hogy mennyire Istennel együtt, Isten utasításait, útmutatásait betartva él ez a házaspár. Még akkor is, amikor nem látják az értelmét. (Ahogy a "nagy könyvben" meg van írva.)
Zsolt és Dóri jegyességük alatt az "aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be" (Mt 18,5) igét olvasva megértették, hogy egy gyereknek, ha befogadásra van szüksége, akkor az nem lehet kevesebb, mint a teljes és örökre szóló befogadás. A vele járó ígéret pedig káprázatos volt: aki egy ilyen kisgyermeket befogad, az Jézust fogadja be. Az ige hívását egyértelműnek látták. Már négy gyermekük volt, amikor sok nehézség árán végre hazahozhatták Krisztikét. Itt szokott a mese véget érni, hogy boldogan éltek, míg meg nem haltak, de Dóri tovább mesélt. Mesélt a rengeteg nehézségről, az összecsiszolódás lassú, sokszor fájdalmas folyamatáról. Ez a rész volt az, amelyben Isten hozzám is szólt: soha nem ígért senkinek könnyű életet, nekem sem. Nem ígérte, hogy mindig mennyország lesz a gyereknevelés. Hat év után most értettem meg, hogy az a természetes, hogy vannak nehézségek és ezekkel együtt tökéletes az életem.
Az ördöggel szembeni harc legfontosabb eszköze az igazság. Ki kell mondani, magunkhoz kell ragadni őket. N. T. Anderson A szabadító című könyvének alapigazságaiban van egy felsorolás, amibe érdemes lenne behelyettesíteni a magunk, vagy szerettünk nevét, s néha felolvasni, hogy megerősödjünk Isten szavában. Ezt Dóri meg is tette. Magával és lányával, Csobánkával is. A Csobánka nevet a kislány Dóriéktól kapta, ahogy az újszülött is nevet kap. A Csobánkáról szóló beszámoló után úgy éreztem, most már én is ismerem őt. A Csobánkáról és testvéreiről szóló zenei aláfestéssel színesített fényképes bemutatót pedig remélem, nem csak én könnyeztem meg.
Dóri a történetükkel megmutatta, hogy a kegyelem és az áldás sokkal nagyobb, mint a mélység, amin át kell menni előtte. Jézus szavai pedig még mindig ott élnek az evangéliumokban.

Sántáné Bartha Mónika

2011. október 20. Férfikör
Kolarik Gyula testvérünk vezetett minket A test cselekedetei és a Lélek gyümölcse című gondolatébresztőjével végig a Pál által a Gal 5,16-26-ban adott bűnkatalóguson. Ennek kapcsán beszélgettünk arról, melyeknek legnehezebb ellenállnunk a felsorolt bűnök közül. Továbblépve a Lélek gyümölcsét is megvizsgáltuk, amelynek mozzanatai három csoportba sorolhatók aszerint, hogy Istenre, az emberekre, vagy önmagunkra irányul-e. Újjá kell születnünk és habár ezután is bennünk fog élni még a bűn, de már tudjuk akarni a jót és miközben folytonos küzdelemben állunk kísértéseinkkel, nekünk kell megfeszítenünk testünket (megtagadnunk régi természetünket) és a Lélek szerint kell járnunk (kapcsolatban lenni Vele és hagyni, hogy Ő vezessen). És ezeket nap, mint nap meg kell tennünk. Beszélgetéseink végkövetkeztetése pedig: nem az általunk élvezett dolgok bűnösek, hanem az, amivel mellőzzük a másik embert és/vagy Istent.

2011. október 15. Templomszentelés
Verőfényes napsütéssel díszítette Istenünk azt a napot, amelyet a gyülekezet apraja-nagyja már nagyon várt. Az érdeklődők a gyülekezet életével ismerkedhettek meg a nap folyamán. A felnőtteket kiállítás, könyvasztal, babaruha-börze várta és beszélgethettek lelkészeinkkel, a gyerekeknek kézműves foglalkozás, bábszínház és arcfestés szolgáltatta a jó hangualatot. Délután három órakor kondultak meg a harangok jelezvén az ünnepi istentisztelet kezdetét, amelyre a templom szó szerint megtelt. Isten szeretete áradt és dicsősége sugárzott egész idő alatt. Az igei szolgálatot Peterdi Dániel, a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzője végezte. A szentelő ima és áldás után szeretetvendégségen vehetett részt minden jelenlévő, a gyerekek és a gyermeklelkű felnőttek egy újabb bábelőadáson szórakozhattak nagyszerűen. A napot a Weiner-Szász Kamarazenekar koncertje zárta. Köszönjük mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult ahhoz, hogy ez a nap létrejöhessen! Köszönjük vendégeinknek, hogy eljöttek! De elsősorban hálát adunk Urunknak az Ő gondviselő szeretetéért, amellyel létrehozta, megtartotta és most templommal is ellátta ezt a gyülekezetet!
Az ünnepi istentiszteletről készült hangfelvétel a predikációink között megtalálható, a későbbiekben pedig készül majd egy DVD, amelyen meg is tekinthető a szertartás.

2011. október 2. Istentisztelet a templomban
Gyülekezetünk élete új szakaszához érkezett. Ma először tartottuk istentiszteletünket úgy a templomban, hogy már nem kell visszaköltöznünk. A mai naptól minden istentiszteletet igazi helyén, a templomunkban fogunk tartani. Legyen hála Istennek, hogy elérkezhetett ez a pillanat!

2011. szeptember 10. és 17. Karbantartó napok
Karbantartó napokat tartottunk, már a templomszentelésre való előkészület jegyében. Sok volt a munka és a dolgos kéz is, amiért adjunk hálát Urunknak. Van még azonban sok elvégeznivaló, amelyekről itt a honlapon és a hirdetésekben fogjuk tájékoztatni az épp ráérő, segíteni tudó és szándékozó testvéreket.

2011. szeptember 11. Párbeszéd istentisztelet - Hagyjál békén! - Kapcsolat - közösség - intimitás
Kedves lelkésznőnk, Hajnalka tartott előadást arról, mennyire nehezen alakítunk ki manapság kapcsolatokat, mennyire félünk a kötöttségektől és hogy milyen nagy ajándék is az a közösség, amit Istennel átélhetünk. Részletes beszámolónk és a letölthető hangfelvétel a visszatekintőben található. A templomszentelési ünnepség miatt októberben nem tartunk Párbeszéd istentiszteletet. A következő alkalom november 13-án lesz, amikor Monty Taylor fogja bevezetni a beszélgetéseinket.

2011. július 4-9. Római kori hittanos gyerektábor és picifi tábor
A táborban készült képek megtekinthetők web-albumunkban.

2011. július 1-3. Férfihétvége
Idei férfihétvégénkre ismét Révfülöpön került sor. A hétvége témája az idővel való gazdálkodásunk, a téma felvezetője pedig Sebők Marci, kedves gyülekezeti tagunk és házigazdánk volt. A beszélgetések során kiderült, hogy mennyire fontos és mennyit könnyíthet a dolgunkon a tervezés. Természetesen mindez nem ér semmit, ha a terveinket nem tartjuk be. Fontos azonban, hogy a feladatok mellett a családunkra, sőt önmagunkra is jusson időnk. És a legfontosabb, hogy Istennel megfelelő mennyiségű és minőségű időt töltsünk és terveinket is vele együtt készítsük. A testvérekkel töltött minőségi idő jegyében jó hangulatú együtt főzés, együtt játszás, együtt kirándulás, közös filmnézés, együtt éneklés és tábortűz volt a program (sajnos az időjárás a strandolást nem tette lehetővé). A hétvége különlegessége pedig Kolarik Gyula testvérünk előadása volt Rómaiak és zsidók az I. században címmel. A képekkel illusztrált előadásból megismerhettük a rómaiaknak a zsidókkal való kapcsolatát, a római hadsereg felépítését, működését és azt, hogy mindez hol és hogyan jelenik meg a Bibliában. Vasárnapi istentiszteletre a révfülöpi evangélikus testvéreink fogadtak be minket. Hálát adunk a szállásért, házigazdánkért, az előadókért és a közösség megéléséért egymással és Istennel! (Az időbeosztásról szóló előadás kivetített diái, a beszélgetés hangfelvételének első és második része és Gyula előadásának diái letölthetők az érdeklődők számára. A hangfelvétel mobiltelefonnal, így gyengébb minőségben készült.)

2011. június 12. Párbeszéd istentisztelet - Sérelmeink - Mit tesznek velünk? mit teszünk velük?
Sérelmek: elszenvedünk, elkövetünk, bocsánatot kérnek tőlünk, bocsánatot kérünk, megbocsátanak, megbocsátunk. Vagy épp nem mindig, nem mindent, nem mindenkinek. Ilyen és ezekkel kapcsolatos szempontok mentén vezetett minket kedves gyülekezeti tagunk, Selényi György a sérelmeinkkel kikövezett úton, melynek végén ott áll a kereszt, ahol Isten Jézus érdeméért megbocsát mindannyiunknak.
Hamarosan olvasható összefoglalónk és letölthető az alkalomról készült hangfelvétel a Párbeszéd istentisztelet visszatekintőben. Köszönjük Gyurinak az előadást, az Úrnak pedig Gyurit és az áldott beszélgetéseket!

2011. május 20. Elérhető az MTV rólunk szóló műsora
A mai napon felkerült a Prédikációk, letöltések oldalra az a link, amelyen az MTV 2011. április 17-i Református magarzin című műsora megtekinthető. Az egyszerűség kedvéért ide is betesszük az MTV ViedóTÁRára mutató linket.

2011. április 28. Férfikör
A férfi nő kapcsolat elemzésével haladtunk tovább, immár a házasságban. A házasságról dönteni felelősségteljes dolog keresztény emberek számára is. Ugyan - mint ismert - a hármas kötés hitünk szerint tartós, de a tények, - lévén makacs dolgok - sok mindenre rácáfolnak, nem árt hívő emberek körében sem az óvatosság. A házassági döntés megalapozása komoly hitéleti kérdés, mely a kis és nagyközösségi előkészítéssel, lelkipásztori támogatással sokkal kiegyensúlyozottabban élhető meg, mint magános ill két ember döntéseként.
A kezdő házaspárok testi lelki összehangolódása, szintén eredményesebb lehet, ha kisebb nagyobb gyülekezeti közösségek felválalják az élet természetes, de sokszor nem zökkenőmentes párkapcsolati feszültségeinek feloldását.
A gyerekvállalás kérdésköre szintén szép lehetőséget nyújt az együtt imádkozásokra és a kisbabák érkezésének lelki anyagi megalapozására. Igen, anyagi, mert sokszor kevés a hitünk ahhoz, hogy rácsodálkozzunk arra a tényre / kérdezd az öregeket /, hogy nem mi gondoskodunk önmagunkról és szeretteinkről, hanem az Úristen.

Koronka István

2011. április 10. Párbeszéd istentisztelet - Rejtjelek egy másik világból
Neuwirth Tibor, beosztott lelkészünk beszélt nekünk láthatatlan világról, a tévutakról, ahová görcsös kereséseink vihetnek. Láthattuk, hogy habár nincs eszközünk van bebizonyítani egy hit nélkül élőnek Isten létezésést, de nekik éppígy nincs eszközük cáfolni. Végül pedig megmutatta nekünk azokat a teremtett világba rejtett nyomokat, amik számunkra, hívő emberek számára jelzik, hogy mégis nekünk van igazunk. Hamarosan olvasható összefoglalónk a Párbeszéd istentisztelet visszatekintőben és már most letölthető az előadásról készült hangfelvétel ugyanott. Köszönjük az előadást és a gondolatokat Tibornak!

2011. április 7. Megjelent az új Csemeték
A 2011-es év első Csemeték száma letölthető a az újság saját oldaláról, amely elérhető a Prédikációk, letöltések lapról is. Természetesen vasárnaptól a szokásos módon nyomtatva is elérhető.

2011. március 24. Férfikör
Széles kört érintett márciusi témánk, a szexualitás, különösen is a házasság előtti szexuális élet kérdése. Fontos lehet minden apukának, akinek még nem házas a gyermeke, de fontos azoknak a fiataloknak is, akik még ezután tervezik, vagy még nem is tervezik a házasságot. Ezért is örültünk annyira, hogy fiatal férfitestvéreink is részt vettek az alkalmon. A téma életrehívója az a tapasztalat volt, amely a februári férfikör beszélgetései során ért minket, amikor is kiderült, hogy keresztény férfiak véleménye erről a témáról milyen széles spektrumon mozog. Kiderült, hogy sokszor az az oka ennek, hogy nem tudjuk pontosan, mit is mond és mit nem mond a Biblia erről. Ezért is örültünk, amikor Zámbó András elfogadta a felkérést és lépésről lépésre haladva, szisztematikusan vezetett végig azon az úton, amit a Biblia bejár ebben a kérdésben. A nagyon hasznos előadást természetesen végigkísérte a testvéri beszélgetés, így nemcsak Andrástól, hanem a tapasztaltabb testvérektől is hallhattunk megfontolandó gondolatokat.

2011. március 21. Éjszakai anyakör
Az elmúlt éjszakai anyakörön Bori Gáborné Éva kalauzolt minket Jézus anyakapcsolatán az evangéliumokon keresztül. Jézus édesanyja Mária volt, akiről sokat nem ír le az írás, hogy milyen családban, hogyan nevelkedett, vagy hány gyermeke volt, hiszen számunkra ez nem fontos. Máriáról, amit az írás megmutat nekünk, az a mi életünknek példája lehet. Máriáról fontos tudni, hogy vallásos leány volt, aki betartotta a törvényeket, szerette az Istent, engedelmes, és alázatos is volt. Erre példákat is láthatunk a Bibliában. Az engedelmesség, és a törvény betartására példák Mária életében, hogy a nyolcadik napon körülmetélteti Krisztust, vagy amikor a tisztulás befejezésével felviszi Jeruzsálembe a csecsemőt bemutatni, illetve akkor is láthatjuk, amikor 12 évesen felviszi Jeruzsálembe ismét fiát, ahogy a törvény előírta. Az engedelmességet és az alázatot legjobban akkor látjuk Mária életében, amikor a Szentlélekkel beszélget, s megtudja, hogy áldott állapotba kerül a Szentlélek által, hogy kihordja, s felnevelje Isten fiát, aki a Messiás lesz a földön. Alázattal, és engedelmes szívvel elfogadja, hogy Isten gyermekét fogja hordani a szíve alatt és hisz a Szentléleknek. Miért fontos ez nekünk, ehhez meg kell értenünk az akkori zsidótörvényeket. Ha valakiről az esküvő előtt kiderült, hogy áldott állapotban van, akkor megkövezés járt. Nemcsak az egyházi törvényeket tartotta be Mária, hanem a világiakat is. Erre a legnagyobb példa, amikor nagy hassal, a várandóssága vége felé elindult egy hosszú útra, hogy a népszámláson ott legyen, ahol a törvény kéri. De ismerte a próféciát, hogy a Messiásnak hol kell megszületnie, és ez erőt adhatott neki a hosszú útra. Az alázatot akkor is láthatjuk Mária életében, amikor egy istállóban kellett életet adni elsőszülöttjének. Ennél jobban előkészített talajt nem is kaphatott volna Jézus, hiszen nap, mint nap láthatta szülei életén keresztül a példát, az engedelmességre, az alázatra, a törvény betartására, Isten szeretetére. Ezután eltelik 12 év, amiről nem tudunk semmit, és ekkor jön egy fontos szakasz Jézus, és Mária életében. Az első nagy ünnepe Jézusnak, hiszen ekkor vihették fel először ünnepre Jeruzsálembe a szülei, a törvény szerint. Az ünnep letelte után elindultak hazafelé Mária, és József, míg Jézus ott maradt a templomban. A szülei, amikor észrevették, hogy nincs köztük, akkor aggódva kezdték keresni. Mikor megtalálták a templomban, akkor elmondták neki, hogy aggódtak érte. Ekkor Jézus így válaszolt: "Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?"  És nincs válasz erre. Mit láthattunk ebben a példában? Jézus tanítja az édesanyját arra, hogy nem az Ő tulajdona, hanem ajándékba kapta, és lassan el kell engedni a kezét, hogy tudjon a mennyei Atya dolgával foglalkozni. Miért fontos ez nekünk? Azért, hogy mi is úgy tekintsünk gyermekeinkre, hogy ajándékba kaptuk őket az Atyától, és nekünk is meg kell tanulni az elengedés művészetét. Minden életkornak megvan a maga önállósodás felé vezető útkereszteződése. Nekünk segíteni kell, hogy gyermekeink ebben az útkereszteződésben kicsit le tudjanak válni rólunk és önállósodás egy-egy szakaszára rá tudjanak lépni. De ott kell lennünk egy kicsit távolabbról nézve őket, hogy ha kell, tudjunk segíteni nekik. A következő példa a kapcsolatukra a Kánai mennyegző volt. Mária szólt a fiának, hogy elfogyott a mennyegzőn a bor, ami a mennyegző végét jelentette, és a család szegénységét is. Jézus válasza ez: "Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám." Ezután Mária mégis el kezd intézkedni. Számunkra ebből az a fontos, hogy tudjunk avval foglalkozni, ami ránk tartozik. Ez a gyerekeink életében nagyon fontos, mert ha minden pici dolgot mi akarunk megoldani, akkor nem tanulják meg a válsághelyzetek megoldását, nem tanulnak meg jól dönteni, s nem tanulják meg, hogy következményei vannak a döntéseiknek. De mégis a legjobban akkor éljük át a gyermekeinkkel kapcsolatban, hogy ne szóljunk bele a dolgaikba, amikor egy új családot alapítottak Ők. Segíthetjük a véleményeinkkel, ha kérik a segítségünket, de nem szabad beleszólni az életükbe, mert mérgezheti a kapcsolatokat. Ez is az elengedés útja. A harmadik példa, amikor Mária Jézust úgy védi a megkövezés elől, illetve a családot is védi, hogy Jézusról azt mondja, hogy meghasonlott, azaz megbolondult. Tehát nem lehet a beszédére adni. Nem kell vele foglalkozni. Ez után beüzen Jézusnak, hogy Jöjjön ki. Jézus így válaszol:  "Ki az én anyám, és kik az én testvéreim?" És végignézve a körülötte körben ülőkön, így szólt: "Íme, az én anyám és az én testvéreim. Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám." Milyen lehetett Máriának ez a mondat? Nem könnyű, hiszen Jézus valamilyen szinten megtagadta az édesanyát. Nem a személyét, hanem az akkori cselekedetét, amikor utat engedett a Sátánnak, hogy Jézus bolondnak mutassa. Jézus mégis ezzel a mondattal azt szerette volna kifejezni az édesanyának, hogy ez az út, amit Isten adott nem könnyű, hanem nehéz, és nemcsak Jézusnak, hanem családjának is, hiszen sokan bolondságnak tartják, amit Jézus tanít az Atya által. Sokszor a mi életünkben is a rokonok, a közel lévők bolondnak tartanak minket, mert Jézust követjük, de erőt ad Isten, hogy a megaláztatást el tudjuk hordozni. A negyedik, ahogy gondoskodik Jézus az édesanyáról ott a keresztfán. Rábízza János evangélistára Máriát, és Máriára Jánost. Anya, fia kapcsolatot ad neki. Mária a keresztfa tövén, amit kevés szülő élhet át, elveszíti a fiát. Előbb hal meg Jézus, mint Mária. Ez a legnagyobb elengedés. Nem könnyű, ha a gyermek temeti a szülőt, de még nehezebb, amikor a szülőnek kell temetni a gyermekét. Jézus elrendezte a kapcsolatát az édesanyjával, és elrendezte a sorsát is. Segítséget adott az anyja mellé. Ne maradjon egyedül. Egy hitben erősre bízta az édesanyát. De ez kölcsönös volt, hiszen János családot kapott Márián keresztül. Itt látszik meg igazán, hogy igazán nagyon szerette az édesanyját, és amit kapott tőle az mind hatással volt az életére, és ebben akarta részesíteni Jánost is. Mi az üzenet ebből? Tudjunk mindennap úgy élni, hogy a kapcsolataink rendezve legyenek, mert nem biztos, hogy lesz egy következő nap, hogy rendezni tudjuk.
Köszönjük szépen a szolgálatot Bori Gáborné Évinek!

Győrödi Lajos Péterné, Andi

2011. március 13. Párbeszéd istentisztelet - A független ember
Szakolczai Éva, kedves gyülekezeti tagunk, az Óbudai Egyetem management tanára tartott előadást nekünk boldogulásról, az erre törekvő autonóm emberről és a függetlenségre törekvés eredményeiről, generációs szakadékról, teljesítménykényszerről. Végül megmutatta a felfelé néző ember áldásos lehetőségeit. Hamarosan olvasható összefoglalónk a Párbeszéd istentisztelet visszatekintőben és ugyanott letölthető az előadásról készült hangfelvétel is. Köszönjük a nagyszerű előadást Évának!

2011. február 24. Férfikör
"Mindennek megszabott ideje van..." Préd 3,1 Ezzel a mottóval nyitotta meg Koronka István a februári férfikört, amelyen keresztény férfi és nő kapcsolatáról beszélgettünk. Életszakaszonként más és más teendőket, élményeket, örömöket és problémákat hoz elénk ez a téma, ezért mi is egy ilyen felosztás mentén haladtunk. Elsőként a férfivé válás időszakáról, a kapcsolat előtti időkről beszélgettünk. Mivel ez az életre való felkészülés időszaka, ezért nagyon fontos a szülői iránymutatás többek között a megfelelő életcél kialakulásához is. A világban tapasztalható szabadossággal szemben a keresztény értékrendet képviselő szülői minta jelenthet igazi, erős lábakon álló alternatívát. A második életszakasz a házasság előtti, de már kapcsolatban töltött időszak. A párkeresésben vannak korábban és később párt találó emberek, fontos azonban látni mindenkinek, hogy Isten számára értékesek vagyunk, ilyennek teremtett, ilyennek fogad el és ilyennek szeret és mindenkit egyformán szeret. Ez adhat türelmet a később és alázatot a korábban találóknak. Ideális esetben a párunk a barátunkká is válik (olykor a barátunkból válik a párunk). Akkor van csak értelme egy párkapcsolatnak, ha együtt boldogabbak vagyunk, mint külön. Házasságra pedig olyan emberrel érdemes lépni, akit annyira szeretünk, hogy boldoggá akarjuk tenni. Ebben a második életszakaszban az egyik legnagyobb dilemma és kihívás a szexualitás. Szabad-e házasság előtt? Csak veszélyforrás, vagy bűn is? Ilyen és ehhez hasonló kérdések, és ezekre egészen széles spektrumú hozzászólások hangzottak el. A felelősség kérdésében találtak közös nevezőre és megnyugvásra érveink. Ebből a témából mintegy átvezetésként a házasság életszakaszába hangzott el zárómomentumként Reményik Sándor Egy lélek állt... című verse: "... Egy angyalt, testvér-lelket hagytam itt, Szerettük egymást véghetetlenül... Szeretném viszontlátni odalenn... S felelt az Úr: "Menj és keresd! Lehet, hogy megtalálod."".
Az idő korlátot szabott alkalmunknak, de a témát tovább folytatjuk április 21-én, ahová az első részből kimaradókat is nagy szeretettel várjuk.

2011. február 21. Éjszakai anyakör
Zámbó Hajnalka és Némethné Szöregi Timi voltak a februári éjszakai anyakör előadói és indiai útjukról tartottak élménybeszámolót. Alább két összefoglaló olvasható két különböző szempontból bemutatva az alkalmat.

Egy csodálatos utazáson vehettünk részt hétfőn este Hajnalkával és Timivel az indiai emlékeiken keresztül. Ezt az utazást nemcsak a szavaikon keresztül tehettük meg, hanem ízek, illatok, anyagok és képek által is. A képek néha az európai embereknek megdöbbentőek, hiszen látszik rajtuk a nagyfokú szegénység, de kontraszban ott áll a Taj Mahal gazdagsága, ahol a márványba beleintarziáztak drágaköveket, melyek a napsütésben más-más színben festik meg az épületet. Hajnalkáék egy keresztény árvaházba mentek amerikai missziós meghívásra, az amerikai missziósokkal együtt. Az árvaházak jellemzője, hogy főleg lányok élnek benne, mert különben ezeknek a lányoknak meg kellett volna halniuk, mert magas összegű hozományt kell adni melléjük, ha férjhez mennek, és a szegényebb családoknak egy, vagy talán kettő lány kiházasítása is nagyon nehezen megy, de több már. A gyermekeken látszódott a szeretet hiány, néha koravénnek tűntek, de nagyon sokat mosolyogtak, pedig a földön, gyékényen alszanak, egy kicsi kétpolcos szekrényük van, az iskolai egyenruhájuk teljesen elüt a hétköznapi színes ruhájuktól és a nevelőknek nincs sok idejük arra, hogy pótolják a szülők hiányát. De nemcsak itt láthattunk kontrasztot, hanem a sokszínű vallásban élő embereknél is. A hinduk még a házakban, a földjükön is szentélyeket állítanak fel. A muzulmánok szík részéhez tartozó emberek zsebükben valami olyan eszköz volt, amivel harcolni lehet bármikor, és bárhol, de nekik nincsen úton-útfélen szentélyük.
Remélem egy szeretetvendégségben mások is részt vehetnek ezen a csodálatos utazáson.

Győrödi Lajos Péterné, Andi

"Hasonló a mennyek országa a kereskedőhöz is, aki szép gyöngyöket keres. Amikor egy nagyértékű gyöngyre talál, elmegy, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt." Máté 13:45,46 Isten igazi gyöngyszemei vagyunk. Fontos ezt tudnunk nemcsak nekünk, de azoknak a gyerekeknek is az árvaházban, akiknek az az alapélményük, hogy nem kellenek senkinek. Ezzel a csodálatos igazsággal nyitotta meg Hajnalka a februári éjszakai mamakört. Huszonhárman hallgattuk és csodáltuk India kultúráját, embereit, Hajnalkáék misszióját. Mivel lesz szeretetvendégség is, ahol ezt a sok érdekes dolgot a gyülekezetnek is elmeséli Hajnalka és Timi, ezért erről most nem írok. (Pedig nagyon szeretnék!) Gyertek el, hallgassátok meg! Érdemes.
Néhány gondolat azért bennünk is megfogalmazódott az előadás kapcsán. Fontos, hogy néha kilépjünk a megszokott környezetünkből, mert amikor adni megyünk, sokkal inkább úgy jövünk haza, hogy kaptunk, semmint adtunk. Itt tértünk ki arra is, hogy jó lenne a kárpátaljai és más testvérgyülekezeteinkkel szorosabbá fűzni a kapcsolatunkat. Sokkal kevesebbel és sokkal hamarabb is tudna boldog lenni az ember, ha odafigyelne arra, mi is az igazi érték az életében. Nem a ház, a javak gyűjtögetése, hanem az Istennel való szeretetkapcsolat. Anyaként hálásak vagyunk, hogy kaptunk gyönyörű gyerekeket, akiket szerethetünk. (Az árvaházi gyerekek látványa mindnyájunkat megviselt.) Nézzünk körül a közvetlen környezetünkben is, mert itt is vannak árva gyerekek, de talán a lelki árva gyermekből és felnőttből még több van. Vegyük őket észre, segítsünk nekik! Ez Istentől kapott kötelességünk, nem lehetőségünk.
Kedves Hajnalka és Timi! Köszönjük az érdekes beszámolót, a finom indiai teát! Isten áldja meg a munkátokat, és kívánjuk, hogy az út tapasztalatait minél jobban tudjátok kamatoztatni és Isten dicsőségére felhasználni!
A következő alkalmunk  március 21-én lesz. Boriné Éva, kedves gyülekezeti tagunk tartja Jézus anyakapcsolata címmel. Sok szeretettel várunk mindenkit!

Sántáné Bartha Mónika

2011. február 13. Párbeszéd istentisztelet - Alkohol és egyéb függőségeink
Nagyon komoly és nagyon fontos témával érkezett hozzánk Csere Gábor, gyülekezetünk egyik alapítója, aki a Kék Kereszt Egyesület munkatársaként tartott előadást függőségeinkről, elsősorban az alkoholról. A Kék Kereszt alkoholbetegekkel és hozzátartozóikkal foglalkozik: gyógyítással és utógondozással, a Református Iszákosmentő Misszióval karöltve. Az ország egyik leghatékonyabb ilyen jellegű szervezete. Gábor vendégeket is hozott magával és ezzel igazán különlegessé és rendhagyóvá tette ezt az alkalmat. A szokásos kis asztaltársaságokat egy-egy Kék Kereszt tag egészítette ki (olyanok, akik megszabadultak az alkoholtól és/vagy hozzátartozóik), akik bizonyságtételükkel adtak mély, személyes, nagyon közeli képet erről a betegségről, a küzdelmeikről és az egyesület munkájáról. Hálát adunk Istennek, hogy adott nekik bátorságot ehhez a nehéz feladathoz! Köszönjük a vendégeknek és Gábornak a részvételt! A hangfelvétel már letölthető a Párbeszéd istentisztelet visszatekintőből és hamarosan részletes összefoglaló is olvasható az alkalomról ugyanott.

2011. január 27. Férfikör - Athén és a nyagvilág - hol van benne most Isten?
Az idei első férfikör vendége Gulyás József, gyülekezeti tagunk volt, aki munkahelye tanácsadói konferenciáján vett részt Athénban. Sajátkészítésű képeken keresztül vezetett el minket az úton, amelyen talán Pál apostol is járt, a főtértől az Areopágoszig. Láthattuk a kontrasztot a szinte változatlanul meghagyott ókori műemlékek Athénja és az ezzel szomszédos utca mai Athénja között. Utóbbi nemcsak szomszédja az előbbinek, hanem szorosan körülzárja azt. A városnézésen kívül Józsi betekintést engedett azokba a beszélgetésekbe is, amiket más országokból érkezett mukatársaival folytatott. Ezek közül is különösen érdekes témának bizonyult a házasság és a család kérdése. Hallhattuk azt a nyugatias véleményt, mely szerint a házasság egy szerződés, amit akkor kötnek meg, ha van előnye, mert felbontani nehéz. Ugyanakkor szerződéses jellegéből adódik, hogy maga a felbontása egy teljesen természetesnek számító lehetséges kimenetele. Megismerkedhettünk egy másik véglettel is, az indiai kasztrendszer szigorú, tekintélyelvű módszerével. Itt a szülő dönt arról, mikor és kivel köt házasságot a gyerek, a választott pedig szigorúan kaszton belüli lehet. És még a liberálisabban gondolkodó gyerekek többségében is benne van az a tisztelet a hagyományok és a szülő felé, hogy lazább elvei ellenére is behódol a tekintély-elvnek. Megnyugvással állapítottuk meg, hogy a keresztény modell, amely szövetségként tekinti a házasságot, kiegyensúlyozottan ötvözi a végleteket. A gondolatébresztésből kialakult beszélgetés a családtól kiindulva jutott el külföldi történetekig vendégszeretetről, gyülekezetekről, felekezetekről. Köszönjük Józsinak az előadást, a többieknek a részvételt, Istennek pedig azt, hogy elveink az övéivel összhangba kerülhetnek életünk folyamán!

2011. január 17. Éjszakai anyakör
A hétfői éjszakai mamakörön Bárdosy Gyönyvér volt a vendégelőadónk. Az alkalmat azzal kezdtük, hogy miután néhány mondatban meséltünk gyermekeinkről, mindenki egyenként imádkozhatott értük.
Nagyon jó hangulatban tudtunk meg fontos, sőt elengedhetetlen információkat arról, hogy mikor lesz egy óvodás gyerek iskolaérett, hogyan válasszunk iskolát gyermekünknek, hogyan tudjuk segíteni, illetve  a legjobb akaratunk ellenére hátráltatni gyermekünket az ismeretszerzésben.
Egy kis ízelítő: Fontos tudnunk, hogy az iskolaérettség elérése legalább akkora lépcsőfok a gyermek életében, mint a serdülőkor elérése, mégis ez valahogy nem tudatosul a szülőkben. Egy ovis akkor lesz iskolaérett, ha testileg, érzelmileg és értelmileg is megérik rá. Ezt a három dolgot mindig együtt kell vizsgálni. Gyakran előfordul ugyanis, hogy testileg és értelmileg is fejlett egy gyermek, lelkileg viszont nem. Ilyenkor érdemes 1 évet még az oviban tölteni, lelkileg megerősödni, mert csak így fogja tudni venni az akadályokat. Testi érettség jelei lehetnek: fogváltás elkezdődése, megnyúlik a kisgyerekünk, már nem olyan “babás”, a kéztőfeje elkezd meszesedni (ezt persze nem látjuk, de nagyon fontos, hiszen ez szükséges ahhoz, hogy képessé váljon az írásra). Az értelmi érettséget nagycsoportban az óvónénik, nevelési tanácsadóban dolgozók mérik, így erről elég pontos képet kapunk tőlük. A legnehezebb az érzelmi érettség meglétének a vizsgálata. Ebben támaszkodjunk bátran az óvónénik véleményére.
Ne aggódjunk, ha gyermekünk nagycsoportban még nagyon “ovis”, a nagy ugrás egyik napról a másikra bekövetkezhet. Ha mégis amellet döntünk, hogy még egy évet maradjon a gyerek oviban, semmilyen kárt nem okozunk neki, hiszen plusz egy év játszás még senkinek sem ártott meg.  
A sok hasznos tanács közül a szabad játék fontosságát emelném még ki.
Az óvodás korú gyerekeknek feltétlenül biztosítsunk minél több időt a szabad játszásra. Ekkor szerzik meg azokat a képességeket, amelyekkel később majd az információkat be tudják fogadni az iskolában, a nagyvilágban. Ha már ovis korukban leterheljük őket mindenféle különórával, azzal biztosítjuk ugyan nekik, hogy ilyen korán minél több információhoz jussanak, csakhogy ezzel a sok információval ők még nem tudnak mit kezdeni. Helyette viszont elvesszük tőlük azt a drága időt, amit a szabad játszással tölthetnének, és ezeket a nagyon fontos képességeket “kialakíthatják” magukban. Persze ez nem azt jelenti, hogy vegyük ki azonnal az összes foglalkozásról gyermekünket, csak annyit, hogy mérlegeljünk, s okosan húzzuk meg a határt. A szabad játszás azért is nagyon fontos, mert a gyermek kijátsza magából az őt ért feszültségeket, amit az óvodában, nagyvilágban szerzett. Érdemes átértékelnünk tehát a “csak játszás”-t. Amikor a gyerek nem csinál mást egész nap, csak játszik, akkor ismerkedik a nagyvilággal, információkat gyűjt, kijátsza magából a feszültségeket, és megszerzi azokat a képességeket, amelyekre az iskolai információszerzéskor szüksége lesz. Tehát hagyjuk, hogy “csak” játszon a gyermek, óvodáskorban, hiszen az a dolga. Áldott alkalom volt, éreztük mindnyájan. Köszönjük Gyöngyi!

Sántáné Bartha Mónika

2010. december 31. - 2011. január 1. Gyülekezeti szilveszter
Kis kihagyás után 2010 végén újra alkalmunk nyílt arra, hogy gyülekezeti szilvesztert tartsunk. Éltünk is a lehetőséggel és több mint ötvenen jöttünk össze, hogy együtt búcsúztassuk az óévet. Az áhítat - amelynek hangfelvétele letölthető - és a közös vacsora után három helyszínen, párhuzamosan folytak a programok. Volt lehetőség játékra, beszélgetésekre, elcsendesedésre és a gyerekek sem unatkoztak. Köszönjük a szervezőknek az áldozatos munkát! Hálát adunk Istennek az elmúlt év áldásaiért!

2010. december 19. Adventi vásár
Lezárult az első ízben megrendezett Adventi vásárunk, amelynek bevétele a templomépítésben kerül felhasználásra. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki munkájával, portékájával, vagy vásárlásával hozzájárult e nemes célhoz. 2011-es fali és asztali templomépítő naptáraink továbbra is kaphatók a parókián.

2010. december 12. Párbeszéd istentisztelet - A pozitív pszichológia üzenete
Németh Sándor vezetett minket be napjaink új pszichológiai áramlataiba, amelyekről az is kiderült, hogy Isten mindezt a Biblián keresztül már régóta próbálta az emberek tudomására hozni, csak sokan nem hallották meg. Részletes beszámoló olvasható a Párbeszéd istentisztelet visszatekintőben. Köszönjük Sándornak a naprakész témát és a nagyszerű előadást!

2010. november 29. Férfikör
Sok jó ember kis helyen is elfér. Ez jellemezte a novemberi férfikört, amelyet Karcsi testvérünk lakásán tartottunk, hozzásegítve őt a részvételhez és egyúttal megünnepelve kórházból való hazaérkezését is. Édes János ébresztgette a gondolatainkat a megélhetésünkhöz, munkahelyünkhöz, munkánkhoz való viszonyunkkal kapcsolatban. Hogyan élhetjük meg kereszténységünket ezekben a helyzetekben? Meddig mehetünk el az evangélium hirdetésében a munkahelyünkön? Az elmondott esetek és a kialakult beszélgetések egy dolgot nagyon jól mutattak, amiben mindannyian egyet is értettünk, hogy az életünkkel mutatott példával tehetünk a legtöbbet. Ahogy Pál is mondja: "... tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok... A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek..." 1Thessz 4,11-12 A beszélgetést János kínai és tajvani úti beszámolója követte. A munkájával kapcsolatos utakon megtapasztalta a kínaiaknak a kereszténység felé tanusított hideg tartózkodását és ezzel szembeállítva a tajvaniak szabadabb és ezért toleránsabb hozzáállását. Köszönjük szépen Karcsinak a vendéglátást, Jánosnak az előadást, Istennek pedig az áldott együttlétet!

2010. november 27-28. Kreatív mamahétvége
November utolsó hétvégéjén jó néhány kismama, idősebb gyermekkel rendelkező anyuka, leendő anyuka, vagy nagymama kiszakadt a hétköznapok forgatagából, és elutazott Verőcére, hogy alkosson valami szépet a családjának és a gyülekezeti adventi vásárra. Ezen a hétvégén rengeteg hölgy között egy férfi is megjelent köztünk, aki az anyukájával érkezett le hozzánk, a nyolc hónapos kicsi Botond. Ez a hétvége nemcsak az alkotásról szólt, hanem kilépés az otthon lévő gondokból és belépés az elcsendesedésbe Isten keblén, az alkotás művészetébe, és a közösségbe. Ehhez szükség volt arra is, hogy Hajnalka lelki alkalmakkal készüljön számunkra, hogy tudja közvetíteni az Atya üzenetét nekünk. Az elcsendesedéshez nemcsak a lelki alkalmak adtak lehetőséget, hanem az általunk berendezett szoba, aminek a központja a Biblia volt pár mécsessel, ahová éjjel-nappal belépve beszélgethetünk az Atyával, kérdezhettük az Atyát az életünk egy-egy sarkalatos pontjáról. Az alkotások készítése között, vagy éppen egy kis pihenő közben sokat tudtunk beszélgetni a másikkal, és így jobban megismerhettük őt, s láthattuk, a felszín alatt milyen gondokkal küzd Ő, és megérthettük, hogy nemcsak mi küzdünk gyermekeinkkel, hanem a másik is. Felüdülés volt az alkotások közben pár percre a kezünkbe venni a kicsi Botondot, beszélgetni vele az Ő nyelvén, vagy énekelni neki, vagy éppen az etetésbe besegíteni, hogy édesanyja is tudjon az alkotás tengerén utazni velünk!
Jövőre is lesz kreatív mamahétvége, ahová sok szeretettel várunk leendő anyukát, kismamát, vagy nagyobb gyermekkel rendelkező anyukát, és a sorból ne hagyjuk ki a nagymamákat se.
Köszönjük szépen a rengeteg munkát Hajnalkának, Macinak, és a szervezőknek!

Győrödi Lajos Péterné, Andi

2010. november 22. Éjszakai anyakör
Ezen a héten Jelitai Ági tartotta az éjszakai mamakört. Nyitó körben arról beszélgettünk, ki hogyan élte meg gyerekkorában a testvér szerepet, milyen jó, esetleg rossz emléket őriz magában. Fontos volt tudatosítani magunkban, hogy a testvérféltékenység természetes dolog, nem kell tőle megijedni. A mi felelősségünk az, hogy mi, szülők hogyan viszonyulunk ehhez. Összeszedegettük, hogyan próbálhatjuk megelőzni a testvérek közötti versengést a szülők szeretetéért, vagy ha már van, akkor hogyan orvosolhatjuk. Ági egy kis házi feladatot is adott nekünk. A következő mamakört azzal kezdjük, hogy néhány mondatban megbeszéljük, kinek hogyan sikerült megoldani a házit.

2010. novemer 14. Párbeszéd istentisztelet - Lehet-e hiteles a Bibliában leírt Jézus szotri?
Érdekes, izgalmas témának ígérkezett Gulyás József előadása. Már a címnek sikerült felkelteni az érdeklődést, az előadás pedig az alkalom lehetőségeihez mérten ki is elégítette a kíváncsiságunkat. A nagyszerűen felépített előadás prezentációját a Párbeszéd istentisztelet visszatekintőből le is tölthetjük (benne az előadó értékes megjegyzéseivel), illetve egy összefoglalót is olvashatunk az alkalomról. Hálásak vagyunk Istennek, hogy ilyen szép számban (kb. 50 fő) vehettünk részt ezen az áldott alkalmon!

2010. október 16-17. Női hétvége
Az elmúlt hétvégén, egy szép helyen a Biblia Szövetség házában Pécelen, tölthettünk el mi, 27 asszony és leány egy csodálatos hétvégét. Sokszínűek voltunk, hiszen egy-egy asszony, vagy leánytestvérünk hozott lelki testvért, vagy anyukát erre a hétvégére. Feltöltődhettünk testileg, és lelkileg egyaránt. Benedek Csilla a Biblia Szövetség egyik munkatársa 3 előadással, és az előadásokhoz fűződő filmvetítéssel készült, hogy a lelkünk is felfrissüljön ezen a hétvégén. Témáink a formálódás köréből voltak, ahol az első előadás gondolatvilágunkról szólt, mert erre épült fel az életvitelünkben, és az utolsó, közösségünkben való változás. A megtérés nem megérkezés, hanem elindulás a formálódás útján, hogy egyre jobban tudjuk tükrözni a mennyei Atyát az életünkben. Isten jó illatát tudjuk egyre jobban a világba vinni, és ne azt a rossz szagot, amit mi tudunk ereszteni, hiszen Istent a mi viselkedésünk által ítéli meg a világ. Ehhez a legfontosabb, hogy hagyjuk, hogy Isten formáljon minket. Isten egy nagy formálatlan márványból egy csodálatos szobrot szeretne kiformálni, és ehhez eszközöket használ, ami belénk hasít, néha kisebb darabot farag le rólunk, és néha mélyen, és fájdalmas nagy darabot szakít ki belőlünk, de ez azért van, hogy még jobban tudjunk hasonlítani Krisztusra. Itt a földön soha nem érjük el a tökéletességet, de egyre jobban tökéletesedünk. A szívünk formálódása ott kezdődik, hogy Jézus szólítgat alázatosan minket. Néha kér tőlünk valamit, néha pedig a bűnünkről kérdez meg minket, hogy megálljunk, és elgondolkodjunk. Krisztus megszólítására mi kérdéssel válaszolunk neki. Jézus továbbra is szelíden válaszol nekünk. Kijelentést tesz önmagáról, vagy az Atyáról nekünk. A legvégén nyúl a beteg ponthoz, azaz a bűnhöz, ami elválaszt minket a mennyei Atyától. Ekkor éljük át a megváltás örömét, és újjászületünk lelkileg. Ha Isten bennem van, akkor hirdethetem őt bárhol, és bármikor, mert kicsordul belőlem a kegyelem. Az életvitelünket meghatározza ezer, és ezer dolog. A személyiségünk, a hatások, amik születésünk után érnek minket. És ezek lehetnek jó, de rossz tapasztalatok is, amiket az élethelyzetekben használunk. Ebből a csapdából emel ki a mennyei Atya az ő műhelyébe, és sokszor egy nehezebb életbe kerülünk, mert a szemünk egyre tisztábban lát, és egyre jobban látjuk, hogy milyen sok dolog van az életünkben, ami távolít az Atyától. Emiatt sok keresztény nem tud repülni, ami szabadságot adna neki, mert ezek a felismert dolgok rabságban tartják őket. Ezért fontos a gondolkodásváltozás az életünkben, mert ez kihat az életvitelünkre is. Kihat, mert a rossz tapasztalatokat egyre jobban faragja le rólunk Isten. Isten egy életen át tisztit minket úgy, hogy személyiségünk, és különbségünk is megmarad, hiszen Isten népe sokszínű. Tudunk adni, de kapni is. Isten győz meg minket alkalmasságunkról, hogy tudunk mi is adni a másiknak, akkor is, ha mi nem terveztük be, mert ezzel nem kevesebb lesz nekünk, hanem sokkal több. Istennel való menetelés nem fehér, hanem sokszor fekete is, mert így leszünk hitelesek mások felé, hogy a rosszat alázattal hordozzuk Istennel. A gondolkodás váltás nem csak az életvitelünkben hoz változást, hanem egy vagy több közösségbe beépülésünkbe, mert az ember arra van teremtve, hogy közösségben éljen. Az a fontos egy közösségben, hogy közös legyen az alap. Isten népének az alapja Jézus krisztus, és erre jönnek a támpillérek. Az egyik támpillér Jézus Krisztus nemcsak itt a földön, hanem a mennyben is közbejár értünk. A második támpillér a Szent Lélek, aki összeköt az Atyával minket. Általa látjuk meg Isten akaratát, bölcsességét, láthatjuk bűneinket az életünkben. A harmadik Isten igéje, ami táplál lelkileg, és nyitja egyre jobban szívünket, és szemünket a tisztán látásra. A negyedik pillér, ami megnyitja az ég kapuját az imádság.  Tudatosan kell élnünk Krisztussal, hogy életközösségben legyünk vele, és ehhez a legfontosabb a hűség.
Köszönjük a szervezőknek hosszú hetek munkáját, és Csillának a felkészülést!

Győrödi Lajos Péterné, Andi

2010. október 10. Párbeszéd IT - Ismerd meg magad!
Járay Márton mutatta meg nekünk, mennyire erős kapcsolat van önismeretünk és Isten-ismeretünk között. Részletes beszámoló olvasható a Párbeszéd istentisztelet visszatekintőben és mostantól az előadás hangfelvételen is letölthető ugyanonnan.

2010. október 9. Gyülekezeti kirándulás
Hosszú kihagyás után vehettünk részt újra gyülekezeti kiránduláson. Nagyszerű közösségépítő alkalom ez, ami lehetőséget ad arra is, hogy kézzel fogható közelségbe kerüljünk a teremtett világ szépségeivel. Isten bőkezűsége több, mint negyven főt érintett meg ilyen módon a szombati túrán. A kiránduláson készült képek hamarosan megtekinthetők a galériák közt.

2010. október 6. Csemeték 2010/3
Megjelent a Csemeték újság legújabb száma, amely honlapunkról is letölthető. Jó olvasást kívánunk!

2010. október 2. Karbantartó nap és közgyűlés
Mintegy negyven főt indított arra az Úr, hogy szombat délelőttjét a templom és környéke szépítésére, karbantartására áldozza. A szokásos karbantartási munkák mellett a templom előtti tér elkészülése - amelyért Újpest önkormányzatát illeti a köszönet - is adott újabb feladatokat. A jól végzett munkát közös ebéd zárta, "mert méltó a munkás a kenyerére". Kora délután még sor került a gyülekezeti közgyűlésre is. Adjunk hálát az Úrnak, hogy ennyi áldozatkész emberrel áldotta meg gyülekezetünket és hogy az Ő kegyelméből van módunk a templomunkat építeni! Köszönjük a segítő kezeket!

2010. szeptember 12-17. Hitmélyítő Konferencia
A Bibliaszövetség szervezésében gyülekezetünkből többen is részt vettek a Szépalmán tartott Hitmélyítő Konferencián. A Bibliaszövetség engedélyével hangfelvétel is készült az előadásokról és az esti áhítatokról, amelyet az érdeklődők mp3 CD formájában két példányban megtalálnak a Parókián.

2010. szeptember 12. Párbeszéd IT - Tigris a szobában
Dr. Máthé Miklós vezetett végig minket istenkeresésének útján. Az alkalomról részletes beszámoló olvasható a Párbeszéd istentisztelet visszatekintőben.

2010. szeptember Megkezdődött a nyílászárók beépítése
Templomunk építése újabb szakaszba érkezett: elkezdődött a nyílászárók beépítése. A Templomépítés menüpont alatt képek láthatók a tavaszi tetőépítésről és az őszi munkálatokról.

2010. szeptember Visszaáll az istentiszteletek kezdési időpontja
A vasárnapi istentiszteletek szeptembertől újra 10 órakor kezdődnek. Helyszín a Közösségi Ház, ha mást nem hirdetünk.

2010. augusztus 27-29. Hálaadó hétvége
"Maguknál mindig ennyi rendezvény van?" - hangzott a kérdés egy munkás szájából, aki augusztus utolsó hétvégéjét végig dolgozta a templomunk előtti teret építve. Látta, hogy péntek délutántól vasárnap délig mindig történt valami.
Pénteken ima-találkozón emlékeztünk meg az elmúlt 15-20 évről - a gyülekezet és a templom épülése történetén keresztül. Ezen már részt vett 3 külföldi vendégünk is: Graham Nagy-Britanniából, Jens és Ulrik pedig Dániából.
Szombaton délután a hagyománnyá vált évadnyitó grillezésre jött el a gyülekezet bátrabbik fele, akik nem ijedtek meg a fenyegető időjárástól. A finom sültek és saláták mellett jó beszélgetések folytak, este pedig a templomban fényképek vetítésével emlékeztünk a nyári táborokra, valamint a templomépítés mérföldköveire.
Vasárnap délelőtt a kissé huzatos (ablakok még nincsenek) templomban tartottunk hálaadó istentiszteletet. Megköszöntük Istennek, hogy az ő kegyelme épít minket - ebben a gyülekezetben immár 21 éve. Hálát adtunk az épülő lelki és testi templomért, és az értünk sokat imádkozó, adakozó testvérgyülekezetekért is. Angol és dán testvéreink is szót kaptak az alkalmon. Az együttlétet gulyásleves és egyéb finomságok koronázták meg. Azért is Istennek adunk hálát, hogy erre a hálaadó alkalomra sor kerülhetett!

Zámbó András

2010. augusztus 21. Esküvő
Újabb fiatal párunk, Szöregi Timi és Németh Máté, kérte Isten áldását házasságkötésére és ajándékozott meg minket azzal, hogy tanúk lehettünk házassági fogadalmánál. Hálásak vagyunk értük Istennek és kérjük, hogy az Ő kegyelme kísérje az ifjú párt egész életükön át!


A 2009/2010-es tanév hírarchívuma

A 2008/2009-es tanév hírarchívuma